Ti inkább mindig hamarabb érkeztek valahová, vagy pontosan, az utolsó pillanatban estek be?

A korai érkezés vagy a pontos, szinte utolsó pillanatos beesés kérdése többnyire személyiségfüggő, és mindkét tábornak megvannak a saját érvei, amelyekkel a saját „stratégiáját” igazolja.

A korán érkezők általában a biztonságra törekszenek: számukra a nyugalom és a kontroll a legfontosabb. Azzal, hogy 10-15 perccel hamarabb ott vannak, elkerülik a stresszt, amit egy közlekedési dugó, egy késő busz vagy a parkolóhely keresése okozhat. Ez a pár extra perc lehetőséget ad a ráhangolódásra, a környezet feltérképezésére vagy egy gyors szusszanásra a megbeszélés vagy találkozó előtt. Az ő szemükben a késés a tiszteletlenség egyik formája, így a korai érkezéssel biztosítják be magukat a kellemetlen szituációk ellen.

Ezzel szemben, akik inkább az utolsó pillanatban érkeznek, gyakran a hatékonyságra hivatkoznak. Számukra a várakozással töltött idő elvesztegetett energiának tűnik, ezért igyekeznek az időbeosztásukat percre pontosan a program kezdetéhez igazítani. Ők azok, akik hajlamosak minden percet kihasználni, és csak akkor indulnak el, amikor már valóban muszáj. Bár ez sokszor hatékonyabbnak tűnik, a legkisebb váratlan esemény is könnyen késésbe torkollhat, ami feszültséget szülhet a találkozó elején.

A legtöbb ember valahol a kettő között mozog, és a helyzettől teszi függővé a viselkedését: egy állásinterjúra vagy fontos tárgyalásra a többség inkább a biztos, korai érkezést választja, míg baráti összejöveteleknél lazábbak lehetnek. A közösségi normák általában a „pontosságot” (vagyis az 1-5 perccel korábbi érkezést) tekintik az ideálisnak, mivel ez jelzi, hogy fontos számunkra a másik fél ideje, de nem kényszeríti felesleges várakozásra sem az érkezőt, sem a fogadó felet.